|
Erika, 2009 január Pentek reggel meg azon vitazott a tarsasag, hogy szombaton raftingolni vagy sizni menjunk, vegul estere eldontottuk, hogy inkabb menjunk a Kelemenbe! Fel nyolckor elindultunk Balazzsal es Komaval kedves ammoniaval fuszerezett kodos varosunkbol, es mindharman abban remenykedtunk, hogy hatha nem fog egesz nap zuhogni… utkozben neha kisutott a nap es latni lehett a Kelement ragyogni a napfenyben.
 Maroshevizre megerkezve ismet a hideg, nyomott hangulatu kod fogadott, ekkor egyontetuen megallapitottuk, hogy megiscsak jo valasztas volt a sizes, mert ilyen idoben bemaszni a jeges vizbe, talan nem is lett volna annyira kellemes. Itt beleptunk Ocsikeekhez, ahol en potyaztam egy kis reggelit, aztan feldocogtunk a Lomasig,ezutan kezdodott a varakozas a motoros szanosokra… az auto mellett neha ra-ralestunk az orara es sajnaltuk a percet, amit elucsorogtunk, de megerte. Vagy hat-het motoros szan is indult felfele es igy kettesevel felhuztak minket alig negyedora alatt azona nyolc km en, nelkuluk eleg sokat kellett volna csoszogjunk a turalecekkel, bar annak is megvan a maga hangulata. Akit meg nem huztak szannal, annak eleg izgalmasnak tunhet, ahogy szelsebesen ropit a szan es neked csak az a dolgot, hogy huzasd magad. Hat, talan nem ez a legelvezetesebb sport, amit el tudok kepzelni, ahogy elindult a szan, mar az elso pillanatban tobol kiranditja az ember karjat es vegig hihetetlenul kell figyelj, hogy merre keruld a koveket, foleg ahogy en voltam, rovid kotellel. A kis patakoknal szerencsere megalltunk, hogy a szan szep lassan atmasszon ezeken a helyeken, ilyenkor meg osszeszedtuk magunkat, egy kicsit megraztuk elallt karjainkat, aztan huss, maris szaguldottunk tovabb es tudtuk, hogy a masnapi izomlaz mindharmunknak biztositva van. Ilyen iramban az ember persze lemerad arrol a szep latvanyrol, amire nincs lehetosegunk figyelni, de annal inkabb ertekeltuk ezutan a csendet, a jolevegot, a napsutest es a csoszogast a csucsra a menedekhaztol.
    Gyonyoru ido vart reank, jolesett lenezni a volgybe, ahol a kod szurkitette el a tajat, de megjobb volt felfele nezni, ahol vart reank a hofuvastol szobortomegge alakult csucs. A menedekhaznal a napsugarak lekenyszeritettek rolunk a kabatokat es folos ruhadarabjainkat, azzal indultunk is tovabb. Ahogy kozelebb es kozelebb erkeztunk a kraterhez egyre nyilvanvalobb volt, hogy megiscsak jo, hogy a csomagokat magunkkal hoztuk es visszavehetjuk a legnagyobb gyorsassaggal a szelkabatokat… egy adott pillanatban olyan szel kerekedett, hogy kapkodtam levego utan, ahogy Balazs mondta, “mintha kifujna a szel az orrombol a levegot”, valoban ilyen erzes volt es a kommunikalas is kisse nehezebb volt, en probaltam mondni, hogy nem kapok levegot, Balazs csak folyton biztatott, hogy tegyem fel a csuklyat, mert akkor nem fazik a fejem… nehany probalkozas utan rajottem, hogy ugysem ertjuk meg egymast, inkabb folytattam utamat a Meteohaz fele, mert mar igencsak ehes voltam. Felfele nezegettuk, hol tudnank sizni, a deli oldalakon tapadt a ho, az eszakiakon pedig tul merdek es jeges reszek tatongtak.
  Vegul felertunk a Meteohazhoz, ami ugy nezett ki, mint egy elvarazsolt jegkastely… a csoveket, drotokat, falakat vastagon beboritotta a ho es jeg, de ugy, mintha oldalra forditott jegcsapok lettek volna, sok-sok jegtu osszeragadva. Itt baratsagosan fogadtak, akarcsak a mesekben, forro teaval kinaltak, a kalyhanal megmelegedhettunk, majd elokerult a kolbasz a hatizsakokbol es persze a hazikenyer, ennyire jol sosem esne az etel otthon. Ujult erokkel indultunk vissza a mendekhazhoz, siklottunk a puha hoban, igaz neha neha beszakadt alattunk a ho, ha egy kuszofenyo felett probaltunk kanyarodni, de azert jo volt. Nem igazan ertettem, hogy a fiuk miert nyavalyognak a ho minosege miatt, vegul a kocsiban tudtam meg, hogy ok nem tudtak kanyarodni, mert besuppedtek, engem ugy-ahogy megtartott. Hamar leertunk es folytatodott a zabalas, latszik hogy mindenki disznovagas utan volt, hiszen nagydarab szalonnak csusztak elo a hatizsakokbol es fogytak el termeszetesen voroshagymaval. Az ido hamar telt es nekunk indulnunk kellett, hogy ne sotetedjen rank, Szerencsere Ocsike ismerte a roviditot, igy alkalmunk volt egy jot sizni, na meg a frissen felnott fenyvesben caplatni az agak kozott… ahogy kivergodtunk az utra pillanatok alatt leertunk a Lomasig es hazafele az auto melege mindannyiunkat elernyesztett…
|
