top of page

Rafting a Csernán a vadvizek királyán

Ár

80 euro/fő

Időtartam

4 óra

Rafting a Csernán a vadvizek királyán

A Cserna Románia raftingolható folyóinak királya. Mind a környezet/látvány mind pedig a folyó technikás volta csábító célpontá teszi a vízek kedelői száámára, amit nem szabad kihagyni a meglátogatnivaló helyek listájáról.

Leírás: 

Neve a „fekete” jelentésű szláv szóból való. Maga a Cserna egy vízkeletből, a Godján-hegység egyik szurdokának fejénél tör elő. Nem sokkal lejjebb a Valea lui Iovan víztározó gyűjti össze a hegység déli oldalának patakjait, melyek egyike 2070 méteres magasságban ered. Dél-délnyugati irányban, főként mészkőből álló, látványos képződményekben bővelkedő hegyek között, gyakran igen mély völgyben halad. Vízhozamának 54%-a felszín alatti vizekből származik. Egy körülbelül 25 kilométeres szakaszon természetes határt alkot Mehedinți és Krassó-Szörény megye között, ez a szakasz 1920 előtt államhatár is volt. A Herkulesfürő fölött épített, 87 hektáros Prisaca víztározó energiáját a város fölött öt kilométerrel egy vízerőmű hasznosítja. Középső szakaszán partvidékének nagy része a Domogled-Cserna-völgy Nemzeti Park tartozik. Legfontosabb mellékvize a jobb oldali Belareka, amellyel Pecsenyeskánál  egyesül. Alsó szakasza mentén a rómaiak vízvezetéket építettek, amelyet 1739-ben helyreállítottak. Orsova fölött ömlik a Duna egy hosszan kinyúló öblébe.

Mindkét raftingtúra felejthetetlen élményt nyújt. A folyó medre keskeny, olykor annyira elszűkül, hogy a raftok épp csak el tudnak menni. Az élvezetet csak fokozzák az egymást majdnem érő kanyarok és a rengeteg szikla meg oriás kő ami tarkítja a medret. A folyó nagy vízszint különbséget tesz meg, a vízlépcsők egymást váltogatják. A túra során gyakran megállunk pihenni. Az akadályok egyik a másikat követik, emiatt elöttük megállásra kényszerülünk annak érdekében, hogy a megfelelő útvonalat tudjuk kiválasztani.

Vízállástól függően 6-7 személyes raftokat vagy 2 személyes gumi kajakokat vagy kenukat használunk.

Evezett szakaszok:

1. szakasz, hossz: 4 km, 1,5-2 óra

2. szakasz, hossz: 8 km, 2-3 ore

Nehézség: WW I-IV


Periooadă ideală:

márc-máj

Minimum:

8 személy

Az ár tartalmazza

Az ár nem tartalmazza

• professzionális rafting felszerelés (csónak, evezők, mentőmellény, neoprén ruha és cipő, védősisak)
• betanítás
• túravezetés (IRF tanúsítvány)
• vízen készült képek

• szállítás
• étkezés
• szállás

A tevékenységeket képzett és tapasztalt túravezetők koordinálják és minden a lehető legnagyobb biztonságban zajlik.

Foglalj a köveztező prgramjaink közül:

Jelenleg nincsenek események

bottom of page